Mersevát község - településrendezési eszközök módosítási eljárása
 

H I R D E T M É N Y

Mersevát Község Önkormányzata Képviselő-testülete megindította 

 a község településrendezési eszközök módosítási eljárását

A módosítás célja:

A 11/2021.(X.25.) számú határozat szerint:

1.) A Képviselő-testület támogatta a hatályos településrendezési eszközök módosítását a Mersevát Dózsa utca 30. sz. alatti ingatlant is érintő építési hely korlátozás felülvizsgálatát. A 27 hrsz területet kiemelt fejlesztési területté minősíti a meglévő telephelyen működő vállalkozás bővítése, fejlesztése, új munkahelyek teremtése és ezáltal az önkormányzati bevételek növelése érdekében.

2.) Jogharmonizációs célú módosítás az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet (OTÉK) módosításáról szóló 190/2021. (IV.21.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján – tekintettel a 3.§-ban foglaltakra is – szükségessé vált a 8/2007. (VI.19.) önkormányzati rendelet (HÉSZ) jogharmonizációs célú módosítása. A módosítás lényege az OTÉK 4. számú melléklet 1. pontjának 2021. április 21. napjáig hatályos normaszövegének a HÉSZ normaszövegének részévé tétele. A fentiek alapján a HÉSZ a következő, új bekezdéssel egészül ki: „Minden lakás és üdülő önálló rendeltetési egység után egy személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani saját telken.”

3.) A településszerkezeti terv csak a 2018. évi CXXXIX. törvény és a Vas megyei területrendezési terv előírásainak való megfeleléssel módosul, a területfelhasználás tekintetében nem változik.

A véleményezés módja:

A tervezett módosítással kapcsolatban felvilágosítás kérhető, illetve az elkészült módosítási tervdokumentáció ügyfélfogadási időben megtekinthető Mersevát Község Önkormányzata (9531 Mersevát, Dózsa u. 39.).

Az érintettek véleményeiket írásban adhatják be.

A véleményeket a polgármester nevére címezve Mersevát Község Önkormányzat részére (9531 Mersevát, Dózsa u. 39.). postai úton, illetve a mersevatkvt@freemail.hu elektronikus levélcímre szíveskedjenek megküldeni.

A 314/2012.(XI.8.) Kormány rendelet 29/A. §-a szerinti lakossági fórum a  veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről  szóló 2020. évi LVIII. törvény 165 §-ában foglalt szabályokat alkalmazva elektronikus úton történik  a szakmai tájékoztató anyagnak a www.mersevat.hu honlapon  történő közzétételével azzal, hogy az észrevételeket és javaslatokat a közzétételtől számított 15 napon belül lehet megtenni kizárólag elektronikus úton a mersevatkvt@freemail.hu e-mail címre.

A vélemények benyújtási határideje:   2022. február 26 - 2022. március 12.      

Jelen hirdetményt a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet, valamint Mersevát Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 13/2017. (XII.8.) önkormányzati rendelet alapján teszem közzé.

Együttműködésüket előre is köszönöm.   

Mersevát, 2022. február 25.

Csillag Albert

polgármester

 

Letölthető dokumentumok:

Hirdetmény - aláírt

Partnerségi tervdokumentáció