Polgármesteri köszöntő

Marcal folyó keskeny szalagja, aranyló búzamezők, sárgán ragyogó repcetáblák, felszántott termőföldek veszik körbe Mersevátot. A közel 620 fős Vas megyei település rendezett, virágos portái arról árulkodnak, hogy itt szolrgalmas, endszerető emberek laknak.

Az evangélikus és a katolikus templom a településen áthaladó út két oldalán, szinte egymással szembe helyezkedik el. A távolság csak annyi köztük, hogy az átutazó mindkét templomot meg tudha szemlélni. A különböző vallású emberek évszázadok óta békében élnek itt egymás mellett, közösen gyarapítva településünket.

Ugyanitt, a falu központjában, tölgyekkel, fenyőkkel körbevett parkban található az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve.

Letérve a főútról három játszótér biztosítja a gyermekek számára a szórakozást, mert Merseváton a lakosságszám szerencsére nem csökken, hanem nő. Kedvező fekvése és a közösség megtartó ereje miatt a fiataljaink nem akarnak elköltözni a környező városokba, hanem többségük szülőfalujában alapít családot.

A falukép az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott, hiszen nagyon sok új ház épült, de a régiek is felújításra kerültek, így a régi építészeti emlékek közül már csak néhány maradt fenn Merseváton.

A település határától kissé távolabb, a mezők csendjében pihen Vidos József nemzetőr ezredes, aki Mersén született 1805-ben.

A faluban öt civil szervezet működik, átfogva a kultúra, a sport, a művészet gazdag palettáját. Ünnepeink, rendezvényeink során változatos programokat biztosítanak ahhoz, hogy méltón ünnepeljünk, emlékezzünk, vigadjunk.

Kiemelkedő rendezvénye Mersevátnak a falunap, amikor a település apraja-nagyja talál magának programot és szinte mindenki részt vesz a szervezésben. Az augusztus 20-ához legközelebbi szombaton tartjuk e jeles napot, ahol a környező települések jelentős számú lakossága is velünk ünnepel, szórakozik.
Bár a falu nem nagy lélekszámú, de összetartó lakói gondoskodnak arról, hogy az elszármazottak visszavágyjanak és lehetőségükhöz képest vissza is jöjjenek Mersevátra.

Tisztelt Látogató!

Ha megtekintette honlapunkat és e rövid bevezetővel együtt fel tudtuk kelteni érdeklődését, akkor kérem, hogy áthaladva községünkön álljon meg egy rövid időre és tegyen egy sétát nálunk. Ha pedig szívesen szórakozna a falunapon vagy pihenne egy kicsit a városi rohanás helyett, látogasson meg bennünket béhány napra, hétre!

Szeretettel várunk mindenkit Mersevát honlapján és a településen is!

Mersevát valamennyi lakosa nevében:
 











Mersevát Község Honlapja - Copyright 2012